Bevezető

Írta: admin
2009-09-15 10:43

A gyűjtemény eredete, kialakítása, jelenlegi állapota

Az utóbbi száz évben a történészek és levéltárosok körében az oklevél szónak újabb jelentése alakult ki: összefoglaló neve minden Mohács előtt keletkezett és máig fennmaradt iratnak. A megyei levéltárak központi utasításra rendezték gyűjteményes fondba a Mohács előtti okleveleket 1963-ban. Ekkor korábbi helyéről valamennyit kiemelték, új jelzettel látták el (a konkordancia érdekében a régi jelzetet is feltüntetve), és külön-külön borítékban dobozokba , illetve tűzbiztos fémszekrényekbe téve a raktárban is együtt helyezték el. A gyűjteményhez segédleteket készítettek, és fokozatosan végezték a legszükségesebb restaurálásokat.
Mindez így történt a Heves Megyei Levéltárban is. Itt kizárólag oklevelek alkotják a gyűjteményt. Ezeket a következő fondokból emelték ki:
- Heves megye nemesi közgyűlésének irataiból 2 db,
- a Besenyőtelki nemesi közbirtokosság irataiból 13 db (a kötetben a 22. és 23. oklevél),
- az Egri káptalan hiteleshelyi levéltárából 84 db (a kötetben a 2, 30, 31, 34, 35, 45. oklevél),
- az Egri káptalan magánlevéltárából 857 db (a kötetben az 1, 4, 5, 6, 7, 8, 10, 11, 12, 14, 16, 17, 18, 20, 21, 24, 25, 26, 27, 28, 29, 32, 36, 37, 38, 40, 41, 42, 43, 44, 45, 46, 47, 48, 49, 50, 51, 52, 53, 54, 55, 57, 58, 59, 60, 61, 62, 63, 64, 65. oklevél),
- az Egri érsekség gazdasági levéltárából 19 db (a kötetben a 3, 9, 13, 19, 33, 39, 56. oklevél),
- az Egri papnövelde gazdasági levéltárából 4 db,
- az Aszalay-Fáy család irataiból 7 db,
- az Egri Érsekség Levéltárából 5 db (a kötetben a 15. oklevél).
A gyűjtemény jelenleg 994 darabot számlál. Befejezettnek nem tekinthető, mert mindaddig kerülhetnek elő eredeti oklevelek és - ez a valószínűbb - kései másolatok, amíg a levéltár iratanyagában a darabszintig rendezetlen, ill. feltáratlan részek vannak. Az okleveleket jelenleg borítékban dobozokba állítva, a restauráltakat pedig kihajtva, méretre készült borítékban, fektetve, vas szekrényekben tárolja a levéltár. A legsérültebb darabok helyreállítását elvégezték (302 db), de maradt még restaurálni való.
Eltekintve néhány XVI-XVIII. századi másolattól, a gyűjtemény eredeti oklevelekből áll. Ezek közül több megegyezik, előfordul ugyanis, hogy egy oklevelet két eredeti példányban állítottak ki, és mindkettő fennmaradt. Gyakoribb eset az átírás, amikor egy oklevél tartalmazza egy vagy több másiknak a szövegét. Ez a kettős oklevélforma vagy hiteles másolat készítésekor jött létre, amikor a másolt oklevél szövegét belefoglalták az átírás körülményeit igazoló oklevélbe, vagy akkor, ha egy jogi cselekmény során bizonyítékként bemutatott oklevelet belefoglaltak az ügyről kiállított oklevélbe.
Az átírás célja gyakran az volt, hogy az oklevél tárgyát jelentő jogi eseményt valamely illetékes személy vagy testület megerősítse. A legfontosabb oklevelekről több átirat készült, idővel nem is az eredetiről, hanem annak valamelyik másolatáról, s így többszörös átírások jöttek létre. Ráadásul az átírások formailag kétfélék lehetnek: teljes szövegű, azaz szó szerinti vagy tartalmi idézések. Valamennyi átírás az átírt oklevél vagy oklevelek kiemelésével több oklevélszövegre bontható.

Célkitűzés

E kötet célja, hogy a Heves Megyei Levéltárban található Árpád-kori okleveleket bemutassa és hozzáférhetővé tegye minden lehetséges érdeklődő számára. Bepillantást nyújt abba az időbe, amikor az írásbeliség Magyarországon első ízben tett szert jelentőségre a hivatalos életben és kezdett kiterjeszkedni a magánélet bizonyos eseményeire is. Megmutatja, milyen írásos dokumentumok készültek az örökérvényűség céljával és melyek ideiglenes jogbiztosítási szándékkal. Egyáltalán: mire használták az írást az Árpád-korban, ill. mi maradt fenn napjainkig, azaz: ma milyen oklevelek találhatók egy megyei levéltár, jelen esetben a Heves Megyei Levéltár oklevélgyűjteményében.
A kötetben található oklevelek közül a jelentősebbek nyomtatásan már megjelentek, a tudomány számára ismertek és elérhetők. Ez a kiadvány az amatőr kutatóknak és helytörténészeknek, történelmet, latint, írástörténetet, oklevélolvasást, forráselemzést oktató tanároknak, pályázati dolgozatot és diplomamunkát író diákoknak, történelemkedvelő olvasóknak készült. Éppen ezért az oklevelek kötetbe rendezése, a szöveg átírása, a jegyzetelés részben követi a forráskiadványok gyakorlatát, részben eltér attól. A célkitűzésből következik, hogy az oklevelek szövege magyarul is olvasható, tehát azok is forgathatják, akiket a nyelvismeret hiánya egyébként kizárna e források tanulmányozásából.

Az Árpád-kori oklevelek különválasztása

A 994 oklevélből 65 tartalmaz Árpád-kori szöveget. 32 oklevél eredeti, vagyis az oklevéladótól ténylegesen nyert valódi példány. További nyolcat Árpád-kori átiratból ismerünk. 24 oklevelet 1301 utáni transscriptumok őriztek meg, egynek a szövege pedig (Me. 83.) XVIII. századi egyszerű másolatban maradt fenn. A legfontosabb oklevelek több átiratban is megtalálhatók a gyűjteményben, másrészt van olyan oklevél is, amely három szövegre bontható. Mindezeket összevetve a 65 oklevélben éppen 65 különböző oklevélszöveg szerepel, önálló eredetinek véve az átíró okleveleket is. Ezt a 65 szöveget tartalmazza a kötet.

A kötet szerkezete

Az oklevelek a dátumsorukban megjelölt vagy utólag meghatározott keltezésük szerint időrendben követik egymást. Az átírt és átíró oklevelek különválasztva, önállóan kerültek az időrend szerinti helyükre. Egy éven belül a teljes dátummal ellátott oklevelek után találhatók a csupán évszámmal jelöltek, ezután az évkörrel meghatározott oklevelek - az éven, évkörön belül a napi kelet szerinti sorrendben -, a csak évkörrel megjelöltek pedig az utolsó helyen. Az évkörrel keltezett oklevelek az évkör kezdő évébe vannak besorolva. Pl.: 22. (1278. június 10. előtt); 23. 1278. június 10.; 24. 1278.; 25. (1278-1300) szeptember 1.
Minden oklevelet rövid informatív bevezető rész előz meg. Ez az oklevél sorszámával kezdődik, utána a kibocsátás mai időszámítás szerinti ideje és (ha az eredetiben szerepel) helye következik. Majd rövid tartalmi kivonat, ún. fejregeszta olvasható, ami az oklevél kibocsátóját, az érdekelt személyeket nevezi meg, s röviden ismerteti a jogi cselekményt. Az ezt követő iratleírás meghatározza az oklevél eredeti vagy átirat voltát, anyagát, díszítését, rongált vagy restaurált állapotát, valamint a pecsét fajtáját, anyagát, állapotát, s kitér az esetleges kuriozitásokra.
Minden oklevél három jelzet alapján azonosítható. Első helyen áll a jelenlegi őrzési hely jelzete: pl. HML XV-5 ME 526. = Heves Megyei Levéltár XV. fondfőcsoport 5. fond: Mohács előtti iratok gyűjteménye 526. számú oklevél. Ezután zárójelben a gyűjtemény kialakítását megelőzően viselt ún. régi jelzet: Egri kápt. mlt. 15-2-1-1. = Egri káptalan magánlevéltára numerus (szám): 15., divisio (osztály): 2., fasciculus (csomó): 1., frustum (darab): 1. Harmadik az oklevélről készült fénykép jelzete: DF 210 447. = Országos Levéltár Diplomatikai Fényképgyűjteménye 210 447. sorszámú egység. Amelyik oklevél több példányban vagy átiratban ismeretes, annál egyenként felsorolásra kerül az átíró személy vagy testület neve, az átíró oklevél dátuma és mindegyiknek mindhárom jelzete, s látható az oklevél „családfája".
A bevetető szakasz utolsó része ismerteti az egyes oklevelek esetleges eddigi kiadásainak bibliográfiai adatait.

A szövegek közlési módja

Az eredeti teljes szöveg egy bekezdést alkot, csak az átíró oklevelek oszlanak két vagy több bekezdésre, a bekezdések közt pedig az ott átírt oklevél kötetbeli sorszáma található. A latin szövegnél látható arab számok az eredeti pergamanek sorainak egymásutánját jelzik, ezek tehát nem bekezdések, hanem az egyes szöveghelyek könnyebb visszakeresését teszik lehetővé a mélyebben érdeklődő kutatók számára.
A központozás legtöbbször nem követi a korabeli eredetit, inkább az oklevelek belső szerkezetét, ill. tárgyi-tartalmi egységeit érzékeltetik. Így az egyes oklevélrészek határai logikai tagolódási pontoknak minősülnek.
Minden latin és nem latin tulajdonnév, tulajdonnévből képzett melléknév nagy kezdőbetűvel, betűhív alakban kerül közlésre. Az eredeti szöveg nem jelöli a diftongusokat; ez a jellemző tulajdonsága nyomtatásban is megmaradt. Megmaradtak a k, z (a görög dzétát a z variánsának véve), az y (ha nem két i értékű) betűk, s változtatás nélkül vannak leírva a hangzóbetoldásos vagy éppen -kihagyásos szavak. A -ti szótag, a -qu- és -ngu- betűkapcsolatok klasszikus mód szerint, tehát -ti, -qu-, -ngu- alakban szerepelnek. Az átírás megkülönbözteti a c és t, valamint az u és v betűket. Viszont az i és j közt nincs különbség, egyformán i jelöli a magán- és a mássalhangzó értékű i-t is. Ebben az a megfigyelés érvényesül, hogy az eredeti írásképben j vagy hozzá közeli betűforma alig-alig fordul elő, szóközben vagy köznévben sosem, csak tulajdonnevek kezdőbetűjeként. (Pl. Me. 690.: Jurk, Me. 1.: Julay, Johannis, Me. 635.: Jktor, Johannes, Me. 903.: Johanne - ezek a kiadványban is változatlanok). Ebből az tűnik ki, hogy a J betűformát a nagy I variánsaként használták.
A rövidítések feloldása megtörtént, a dátumok írása is csak a latin szövegben követi az eredeti rövidítéses írásképet. Az egyházi ünnepekhez kötött datálás hónapok és napok szerinti azonosítása általában az oklevelek szövegközlése előtt olvasható. Egyes, ma kevéssé ismert ünnepnapok (pl. Cantate) vagy amelyek a római naptárt követik (idus, nona stb.) és azok, amelyek nem a dátumsorban vannak, a jegyzetekben külön kaptak magyarázatot.
A szövegből nyilvánvalóan hiányzó betűket, pl. az elmaradt iniciálét, a tartalmi értelmezéshez szükséges logikus kiegészítéseket kerek zárójel fogja közre. A szöveghiányokat [---] jel jelzi, az azokat pótló kiegészítéseket szögletes zárójel. Hosszabb vagy ismétlődő rekonstrukciók után lábjegyzetben olvasható a kiegészítés forrása. Lábjegyzetbe kerültek az oklevélben látható javítások, áthúzások és betoldások eseteit jelző észrevételek, valamint a szabatos latin nyelvhasználattól eltérő esetek korrigálására adott javaslatok.
A latin szöveggel tükörben olvasható a magyar fordítás. A fordítás igyekszik lehetőleg pontosan követni az eredeti szöveg szerkezetét, hogy célszerű segédletként lehessen használni a latin nyelvű szöveg jobb megértéséhez. A fordításhoz csak ott csatlakozik jegyzet, ahol értelmező kiegészítés és a fordításnál bővebb magyarázat látszott szükségesnek.